Design by PaDesign

 
 

Klezmer a falon

Köves Tamás grafikusművész kiállítása

Köves Tamás  Budapesten született 1973-ban. Autodidakta képzőművész. Leginkább tollgrafikáit ismerik. Először 2003-ban mutatta be rajzait a nyilvánosságnak. A népszerűséget a munkáiból készült képeslapoknak köszönheti, melyek a világ minden részébe eljutottak.
"Zsidó. Csak egy szó. Még mindig furcsa (kimondani). Legtöbbször csak suttogva, néha üvöltve hallottam. Természetes csak akkor volt, ha magunk közt voltunk. Amikor és ahol felnőttem az ember szájából mindig idegenül hangzott, nem illett használni. Felkavaró volt megtudni, hogy zsidó vagyok - úgy kamaszkorom hajnalán. Akkor még nem tudtam biztosan, hogy ez nem egy káromkodás. Mély sorsszerűséggel bíró érzés töltött el. Megpróbáltam megérteni, mit is jelent zsidónak lenni. Könyvekből, zenéből, ízekből, táncból, emberekből megleltem magamban azt, ami összeköt ezzel a misztikus szóval. A sólet íze, nagyszüleim szeme, az ünnepek gyertyafénye. Mint ha a zsidók a filmen klezmer muzsikára táncolnak bennem. Ott ahol a bánat és az öröm összeér, ahol a szentség és az ironikus humor megtűrik, sőt fűszerezik egymást. Ott születtek meg ezek a képeim. Falakat szeretnék rombolni velük, a suttogás és üvöltés falait.
Zsidó karikatúráimmal hangulatokat, érzéseket szeretnék közvetíteni, melyekbe hitem szerint bárki bele tud helyezkedni érzékenysége, képessége szerint. Ebbe a jellegzetes karakteralkotásba szerettem volna belesűríteni, emblematikussá, esszenciálissá tenni egy életérzést úgy, hogy az másokban is életre keljen. És, ha valóban bárki zsidó vagy nem zsidó magába tudja fogadni ezt a belső világot, akkor elértem célomat a harcban, az előítéletek, a sztereotípiák, a rasszizmus, az antiszemitizmus és mindenféle gyűlölködés ellen." (Köves Tamás)

A kiállítás 2009. december 19. és 2010. január 3. között tekinthető meg, naponta 9.00 és 19.00 óra között, illetve rendezvényektől függően.

   

További képek itt